Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. (Fil 4,6)

Sok minden okozhatja aggodalmainkat. A kifizetetlen számlák okozta anyagi nehézségek, a családi helyzetek, a munkahelyi gondok, egészségi problémák mind-mind lesújtóan lebegnek az ember felett. Ha stresszelünk, aggódunk, csak rosszabb lesz. Imádság és könyörgés, ez a legjobb stresszoldó.  Pál apostol azt írja, minden kérésünket hálaadással tárjunk fel az Úr előtt. Amikor hálaadással visszük kéréseinket Isten elé, már úgy megyünk Elé, hogy tudjuk: Ő meghallgat. Egyetlen Urunk pedig mindig meghallgat, meg is segít. Azonban van egy nagy hiányosságunk, az, hogy mihelyt megkapunk valamit, felhagyunk az imádkozással.  Amikor meg újra összecsapnak a hullámok a fejünk felett, csodálkozunk, hogy megint az aggodalom lesz Úrrá rajtunk. Az Istennel való kapcsolatunknak folyamatosnak kell lennie, csakis így lehet az életünkben az aggodalom helyett a hálaadás. Minden terhünket vigyük imádságban az Úrhoz! Szomorú az, amikor valaki visszaesik, eltávolodik. Isten azt akarja, hogy növekedjünk, lelkileg gazdagodjunk, hogy mindig többek és többek legyünk. Mennyire szomorú azonban, amikor nem vagyunk többek, hanem ellenkezőleg, kevesebbek vagyunk, mint megtérésünkkor. Amit Isten elkészített az Ő gyermekeinek, az akkor is jó, ha fájdalmas is pillanatnyilag. Ma is erősségünk lehet az Úr, ha odafordulunk Hozzá. Az Úr Jézus Krisztus sírt Jeruzsálem bűnei felett. Hogyan lehetne Ő erősséggé számunkra? Az akaratot is, és a véghezvitelt is Jézus munkálja bennünk. Krisztus által Isten jóakarata keres bennünket, így óv attól, hogy engedetlenséggel viszonozzuk az Ő jóakaratát.

A ki ügyel a napra, az Úrért ügyel: és a ki nem ügyel a napra, az Úrért nem ügyel. A ki eszik, az Úrért eszik, mert hálákat ád az Istennek: és a ki nem eszik, az Úrért nem eszik, és hálákat ád az Istennek. Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának: Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. Mert azért halt meg és támadott fel és elevenedett meg Krisztus, hogy mind holtakon mind élőkön uralkodjék. (Róm 14,6-9)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Veled járhatom utam.

Ámen

Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává. (Ézs 42,6)

Sokan, sokféleképp jellemezték már Krisztus Jézust. Egyesek egyenesen nagyétkű és részeges embernek nevezték Őt. Azért, mert közösséget vállalt a bűnösökkel és megvetettekkel, együtt étkezett velük. Miután megostoroztatta, és töviskoszorúval koronáztatta, Pilátus így mutatja be Őt: “Ímhol az ember.” Noha ártatlannak mondja, szavai csak ennyit közölnek: erről az emberről van szó, aki itt áll előttem. Amikor Péter Jézust az élő Isten Fiának vallotta, Egyetlen Urunk úgy értékelte azt, hogy Péter tudása nem testi bölcsesség, hanem a mennyei Atyától származó kijelentés. Mai Igénkben Isten maga mutatja be Jézust: „Ez az én szolgám.” Más helyen így erősíti meg: “Ez az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm.” Krisztus tehát Isten választottja. Akkor vagyunk összhangban az Istennel, ha mi is Őt választjuk. A II. Helvét Hitvallás ezt a szívszerinti igenlést nevezi a hitnek. Az fontos, hogy hitünk ne pusztán értelmi azonosulás legyen a bibliai kijelentéssel. „Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna,” - prófétálja Ézsaiás. Azonosulunk-e ízlésünkben, gyönyörködésünkben is Istennel? Hitünkből nem hiányozhat ez az azonosulás. Jézus ugyanakkor a "megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki.” Megrepedt, azaz hasznavehetetlen nád a hitünk, erőnk, bátorságunk, ha egyedül vagyunk. Jézus Krisztussal bízhatunk abban, hogy Ő épp a mi megerősítésünk, meggyógyításunk végett jött el ebbe a világba. Sőt, ebben a küldetésében sohasem késik: a mécses lángja nem lobban utolsót, a megrepedt nádszál sem törik el végképpen, míg érvényre nem juttatja az Ő igazságát. Habár kereszthalála némelyeknek vereségnek, gyengeségnek látszott, mégis ez lett Isten üdvözítő ereje mindazoknak, akik hisznek Őbenne. Az eljövetelében éppen az a csodás, hogy vérével eltörli bűneinket, hatalmával lerázza megkötözöttségeinket, bűnös szenvedélyeinket. A szeretetével pedig odafordítja szívünket önmagához, hogy Őbenne gyönyörködjünk, csak Őreá figyelmezzünk. Ha még nem nyílt meg szemünk az Isten igazságának látására, és nem részesültünk szabadításában, hívjuk segítségül és Ő bizton' meghallgat bennünket.

Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek. Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán. Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg. Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására. Így szól az Úr Isten, a ki az egeket teremté és kifeszíté, és kiterjeszté termésivel a földet, a ki lelket ád a rajta lakó népnek, és leheletet a rajta járóknak. (Ézs 42,1-5)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy mindig velem vagy.

Ámen

Isten a mi oltalmunk és erősségünk! igen bizonyos segítség a nyomorúságban. (Zsolt 46,2)

Az, hogy kinek tartjuk Istent, alapjában véve meghatározza a Hozzá való viszonyunkat. Vannak, akik Istenkének hívják. A létét nem tagadják, de sokra nem mennek vele. Ez olyan, mint a karácsonyi Jézuska és a Megváltó Úr Jézus Krisztus különbsége. Az előbbi egy éppen megszületett csecsemő, segíteni nem tud rajtunk, sőt ő szorul ránk. Az Úr Jézus viszont az egyetlen, Aki rajtunk a bűn és a halál árnyékában segíteni tud. Nem szorul ránk. Épp ellenkezőleg, mi szorulunk a bűnbocsátó és az üdvözítő kegyelmére, amit kínál is mindnyájunknak. Van, akinek az Isten szó hallatán félelem támad a szívében, mert félelmetes istenképpel él. Számára az Úristen egy kemény, a szigorú, a legkisebb hibát is megbüntető hatalom. Megítél mindent és jobb, ha összehúzzuk magunkat. Vannak olyanok is, akik Istent, mint szerető Istent látják csupán, Aki szeret, és mindent elnéz. A Biblia szerint mindenesetre igazságos és kegyelmes, bűngyűlölő, de a bűnöst szerető, irgalmas és türelmes, hatalmas és erős. Ezek csak a legfőbb jellemvonásai. Isten oltalom, erősség, biztos segítség. Vajon mi is ilyennek látjuk? „Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom!” (Ld. Zsolt 91) Földi képpel élve, Isten olyan, mint egy erős vár. A várak hatalmas építmények, védelmi célból emelt erődítmények, a belül tartózkodóknak komoly védettséget nyújtott az évszázadok során. Nekünk vajon milyen erősségeink vannak? Ha magunkról kellene beszélni, vagy írni valahol, mit tudnánk megfogalmazni? A zsoltáros azt írja, Isten a mi erősségünk. Elmondhatjuk ezt magunkról? Fel is vállaljuk ezt embertársaink előtt? A hívő ember tudja, hogy az Úrtól nincs és nem is lehet nagyobb erősségünk. Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem – írja Pál apostol. Nem azért írta le, mert ez olyan jól hangzik, hanem azért, mert így is élte meg "kalandos" élete során. Küzdelme, szenvedése, nyomorúsága idején is az Úrtól kapott erőt mindenhez. Az Úrban volt ereje mindenhez. Ha Egyetlen Urunkban hiszünk, ha rábízzuk magunkat feltételek nélkül, akkor ez a megtapasztalás személyesen a miénk is lehet.

Forrásainak árja megörvendezteti Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait. Az Isten ő közepette van, nem rendül meg; megsegíti Isten virradatkor. Nemzetek zajongnak, országok mozognak; kiereszti hangját, megszeppen a föld. A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Zsolt 46,5-8)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy mindig velem vagy.

Ámen

Mihelyt valamit elgondolsz, sikerül az néked, és a te utaidon világosság fénylik. (Jób 22,28)

Nem az határozza meg a jövőnket, hogy mások mit mondanak rólunk, hanem az, amit mi mondunk magunknak, mit tartunk magunkról. A Biblia ezt írja: „Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi” (Péld 18,21). Amíg nem helyettesítjük be a hit szavait a negatív beszédek helyére, mindig félelemben fogunk élni. A félelem megtöréséhez az első lépés, hogy szembenézzünk azokkal a gondolatokkal, amelyek bajba juttattak bennünket. Ez nem könnyű, tudatosság, fegyelem kell hozzá. A gondolataink megváltoztatásával azonban az életünk is elkezd majd megváltozni. Egy lelkileg érett ember nem veszi magát túl komolyan… Elméje éber, de nem fúj riadót azonnal, ha valami kellemetlen helyzet támad. Elég felnőtt ahhoz, hogy ne legyen kicsinyes, de nem tartja rangon alulinak, megalázónak a kis feladatokat sem. Bízik önmagában, és ezt a bizalmat Istenbe vetett hite erősíti. Tudunk-e úgy nézni a még messzire lévő célra, hogy közben értékeljük azt, ameddig már eljutottunk? A Biblia azt mondja, hogy a változásunk fokozatos, így jutunk el „dicsőségről dicsőségre”. A lelki érettséghez kis lépések vezetnek, nem hatalmas ugrások. Meg kell tanulnunk Isten Igéje szerint élni, mert az Ő Igéje azt mondja, hogy: „… amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek” (1Thess 2,13). A jó hír az, hogy Isten nem várja el, hogy egyedül érjük el a lelki érettséget, Krisztus Jézus elkísér utunkon.

Ilyen bizodalmunk pedig Isten iránt a Krisztus által van. Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ellenkezőleg a mi alkalmatos voltunk az Istentől van: A ki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít. (2Kor 3,4-6)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy velem vagy utamon.

Ámen

És hogy megtudjad, hogy az Úr, a te Istened, ő az Isten, a hívséges Isten, a ki megtartja a szövetséget és az irgalmasságot ezeríziglen azok iránt, a kik őt szeretik, és az ő parancsolatait megtartják. (5Móz 7,9)

A mi életünkben is van, hogy úgy látszik, hogy mindenek vége. Ha azt látjuk, hogy a sátán tombol, hogy óriási hatalma van, ne essünk kétségbe. Nekünk is ott van a lehetőség, hogy felemeljük a kezünket az Úrhoz. Isten énutánam is utánam jött. Már akkor, amikor "...valamikor mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők." Miért? Mert emberszerető, nem személyválogató, nem ezt vagy azt az embert szereti, nem ezért, vagy azért. A római keresztyéneknek azt írta Pál apostol: „Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” (Rm 5,8) Az esztelen, irigy, gyűlölködő, kapzsi természetünk sem képes megváltoztatni Istennek azt az akaratát, hogy mentőövet dobjon nekünk. Egyetlen Urunk nem hagyja, hogy saját következetlenségünk végezzen velünk. Krisztus Jézus keresztje kijárta az irgalmat a mennyei ítélőszéken. A Szentháromság harmadik személye, a Szentlélek, mint az újszülött gyereket: megfürdet minket. A szent fürdetés végén kiderül, hogy megújultunk. Egyre kevésbé kívánkozunk vissza a porba, a sárba, a szerzés mocsarába. Egyre bántóbb azok hívása, akik még nem jöttek ki onnan. A bibliai időkben egy tálentum súlymértékként (60 kg súlyt jelentett), de pénzként is szolgált (60 kg ezüst ára volt). Bizony, sokan megvesztek, és ma is megőrülnek anyagi javak birtoklásáért. Látjuk ezt korunk vezetőinek arcán... Mi, akik már az Atya-Fiú-Szentlélek mentő biztonságában vagyunk, mi érezzük csak igazán, mekkora a különbség a bűnök mélyebbre és mélyebbre húzó ereje, és a Lélek gondolatot, testet átjáró, megújító fürdője között. Aki átérezte már ezt a megtisztítást, az már azt is tudja, mivel tartozik érte.

Kérlek Uram, mennynek Istene, nagy és rettenetes Isten! Ki megtartja a szövetséget és irgalmasságot az őt szeretőknek és az ő parancsolatait megtartóknak; ... meghallgassad a te szolgádnak könyörgését, melylyel én könyörgök most előtted nappal. ... igen vétkeztünk ellened, és nem tartottuk meg a parancsolatokat, és a rendeléseket és a törvényeket, melyeket parancsoltál. ... Ha pedig megtérendetek hozzám és megtartjátok parancsolataimat és cselekeszitek azokat: még ha az égnek utolsó szélén volnának is szétszórt gyermekeitek, onnan is összegyűjtöm őket és beviszem arra a helyre, melyet választottam, hogy lakozzék ott az én nevem! (Neh 1,5-9)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy engem is megszenteltél.

Ámen

Jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján. (Zsolt 23,6)

A jó pásztor füves legelőn nyugtatja meg nyáját. Nem tereli őket a kopár sziklákra, a fű nélküli letaposott útra, hanem a kies tájra, a füves legelőre. Ilyenkor májusban, amikor a nap heve még nem szárította el, csodálatosan szép a füves legelő. Éppen ilyen gazdag a hívő élet is. Amilyen boldogan legel a birkanyáj a gazdag legelőn, éppen olyan boldogan örül a lélek, amikor az Isten Igéje áldott legelőjére rátalál. Isten azt szeretné, ha mi az Ő szavát úgy a szívünkbe fogadnánk, mint amilyen szívesen a nyáj a friss füvet lelegeli. Ha Isten ígéreteit elfogadjuk, és abba belenyugszunk, akkor hasonlóak leszünk azokhoz a bárányokhoz, amelyek a dús fűben leheverednek. Egyszerre megtaláljuk mindazt, amire csak vágytunk: Isten békességgel, örömmel, felüdüléssel, oltalommal és elégedettséggel ajándékoz meg bennünket. Akik jóízűen esznek a lelki ételekből, mivel futnak, jönnek-mennek az Úr ügyéért, hamar megszomjaznak. Az Egyetlen Urunk csendes vizekhez terelget minket, mert azt akarja, hogy az imádkozás csendes vizeinél megerősödjünk. A csendes víz a Szentlélek ajándékainak a jelképe. Mert a Szentlélek a vízhez is hasonlítható: Ő megmos, megtisztít, felüdít, sőt a gyümölcstelent is gyümölcsözővé változtatja. A Szentlélek legfőképpen a békét szereti. Sohasem visz bennünket eldurvult veszekedésbe, hanem terelget békés, szent szeretetbe. Azért terelget, mert egyedül soha sem találnánk ezekhez a csendes vizekhez. Ezért terelget, vezet Krisztus Jézus bennünket. Ő soha sem hajt vagy zavar bennünket, a halál árnyékának völgyében is velünk van. Az ember életében gyakran megtörténik, hogy megjelennek a halál madarai fejünk felett. Az Isten szeretete elűzi felőlünk a félelem fekete varjúit és ragadozó madarait, a halálfélelmet. Bár tudjuk, hogy eljön a halál, de nem félünk, és nem rettegünk, mert az Ő kegyelmének és szeretetének szárnyai alatt vagyunk. A halál nem a célja annak, ahová egy napon mindannyian elmegyünk, az csak egy átjáró, oda ahová a "völgy" vezet. Árnyék csak ott van, ahol fény is van. Ezért örüljünk, hiszen a halál mögött az örök fény sugárzik!  A halál árnyéka pedig képtelen bennünket megsemmisíteni.

Az Úr énnékem őriző pásztorom, azért semmiben meg nem fogyatkozom, 

Gyönyörű szép mezőn engemet éltet, és szép kies folyóvízre legeltet; 

Lelkemet megnyugtatja szent nevében,  és vezérl engem igaz ösvényében.

Ha a halál árnyékában járnék is, de nem félnék még ő sötét völgyén is,

Mert mindenütt te jelen vagy én velem, vessződ és botod megvigasztal engem, 

És nekem az én ellenségim ellen asztalt készítesz, eledelt adsz bőven.

Az én fejemet megkened olajjal, és engemet itatsz teljes pohárral;

Jó voltod, kegyességed körülvészen és követ engem egész életemben.

Az Úr énnékem megengedi nyilván, hogy mind éltiglen lakjam ő házában. 

(Református énekeskönyv 23. zsoltár)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Hozzád tartozom.

Ámen

Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem. (Zsolt 34,5)

Dávid rendszeresen dicsérte és kereste az Urat. A nyomorúságaival is az Urat kereste és az örömeiben is. Krisztus Jézus a döntései előtt félrevonult imádkozni. Egész éjszakákat Istennel töltött, hogy megértse az Atya akaratát, hogy meglássa, merre kell továbbmennie. Tanuljunk Egyetlen Urunktól. Döntéseink megimádkozott döntések-e, vagy csak megyünk a saját fejünk után? Előfordul, hogy emberek próbálják bebeszélni maguknak egy-egy helyzetben, hogy majd jó lesz az, és közben igazán végig sem gondolják döntéseik következményeit. Mi legyünk olyanok, akik az Úrra figyelve, szavának engedve hozzák meg a döntéseiket. Hiszen a lehetőség adott számunkra, mindnyájunknak kínálja Urunk a vele való imádságos kapcsolatot. Hát éljünk vele. Csalódni fog, aki azt hiszi, hogy őrá csak jó dolgok várnak az életében. Ez igaz egyéni, családi, vagy éppen a gyülekezeti életünkre is. Ezért a legbölcsebb, amit tehetünk, hogy keressük az Urat mindenben. Életünk bármilyen irányba fordul, keressük benne Isten akaratát, vezetését, a célját. A hitbeli növekedésünkhöz a bajok is hozzátartoznak. Mi lenne velünk, ha mindig minden jól alakulna az életünkben? Ez az Úrral való kapcsolatunkra nézve valószínűleg rosszat jelentene. Azt gondolhatnánk, hogy megy ez nekünk Isten nélkül is. Bizonyos idő után olyan természetessé lenne számunkra minden jó, hogy azt gondolnánk, ez jár nekünk. De van nekünk Teremtőnk, Akire figyelnünk szükséges. Ő legyen életünk és gondolataink középpontjában, mert bárhogyan alakuljon is életünk, ne feledjük: az Isten velünk van. Közel jött hozzánk a Krisztusban. Azt azonban ne hagyjunk figyelmen kívül: az Úr időzítése sokszor különbözik attól, amit mi szeretnénk. De Egyetlen Urunk sohasem késik, ám nem kapkod. Mindig tudja, mit csinál...

Aki magát áldja e földön, áldja magát az igaz Istenben, és aki esküszik e földön, esküdjék az igaz Istenre, mert elfeledvék a régi nyomorúságok, és mert elrejtvék szemeim elől. Mert ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem emlittetnek, még csak észbe sem jutnak; Hanem örüljetek és örvendjetek azoknak mindörökké, a melyeket én teremtek; mert ímé, Jeruzsálemet vígassággá teremtem, és az ő népét örömmé. ... Nem úgy építnek, hogy más lakjék benne; nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt, mert mint a fáké, oly hosszú lesz népem élete, és kezeik munkáját elhasználják választottaim. Nem fáradnak hiába, nem nemzenek a korai halálnak, mivel az Úr áldottainak magva ők, és ivadékaik velök megmaradnak. (Ézs 65,16-23)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Te vezetsz utamon.

Ámen

Egy kevés idő, és nem láttok engem; és ismét egy kevés idő, és megláttok majd engem: mert én az Atyához megyek. (Jn 16,16)

Hagyta már el szánkat az a mondat, hogy utólag könnyű okosnak lenni? Az is lehet, hogy mindent csak magunkban játszottuk végig, amikor rájöttünk, hogy másként kellett volna döntenünk. Mert sok minden, amit ma döntünk vagy megteszünk, csak a jövőben fog kirajzolódni. Utólag már semmit sem tehetünk. Krisztus Jézus a nagycsütörtöki estén mindent elmondott a tanítványoknak, hogy mikor mi fog történni pontosan. Mindez hihetetlenül hangzott, és Péterrel az élen a tanítványok azt gondolták, hogy azt nem fogják megengedni. Jézus azonban azt is világossá teszi, hogy mindezeket azért mondja, hogy amikor majd eljön az óra és megtörténik, akkor a tanítványok emlékezzenek Reá. Ő előre megmondott mindent a hajdani tanítványoknak és nelünk is így tesz Jézus, előre szól, tanít bennünket. Azért, hogy amikor majd eljön a megfelelő idő, akkor eszünkbe jusson és tudjunk aszerint cselekedni, amit Egyetlen Urunktól hallottunk. Sokszor előfordul, hogy amikor elolvasunk egy Igeszakaszt, azt nem értjük. Nem értjük, hogy az Isten miért mondja pont most ezt... Azért teszi mindezt, mert nem utólag akar okoskodni, hanem előre felkészíteni minket. Máriáról azt olvashatjuk a karácsonyi történetben, hogy amit elmondtak neki a pásztorok, azt megőrizte és forgatta a szívében. Mindent, amit Istentől hallunk, meg kell jegyeznünk, hogy amikor majd szükségünk lesz rá a megfelelő pillanatban, a Szentlélek eszünkbe juttathassa, és tudjunk nem utólagosan, hanem előre tekintve is bölcsen dönteni. Megcselekedvén az Egyetlen Urunk akaratát.

Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a ti szívetek, és senki el nem veszi tőletek a ti örömeteket. És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről. Bizony, bizony mondom néktek, hogy a mit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek. Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen. Ezeket példázatokban mondottam néktek; de eljő az idő, mikor nem példázatokban beszélek majd néktek, hanem nyiltan beszélek néktek az Atyáról. Azon a napon az én nevemben kértek majd. (Jn 16,22-26)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy mindig velem vagy.

Ámen

A könnyen szerzett vagyon elfogy, de aki keze munkájával gyűjt, az gyarapodik. (Péld 13,11)

A szorgalom kemény munkát, becsületességet, kitartást és kiválóságra törekvést foglal magában. Egyik bibliafordításban így olvashatjuk: „A lusta emberek sokat akarnak, de keveset érnek el, azok azonban, akik keményen dolgoznak, jól fognak boldogulni”. Nem csupán hinni kell, de gyakorlatba ültetni a hitet. Többet tenni, mint csupán megbocsátani. Nem csupán álmodoznunk kell valamiről, cselekednünk is kell érte. Nem érhetjük el céljaink megvalósulását a könnyebbik utat járva. Meg kell tennünk mindent, bármi legyen is az ára. Ez azonban nem a mammon iránti féktelen hajhászást jelenti. Krisztus Jézus meglátta a legjobbat az emberekben, és azon dolgozott, hogy azt kihozza belőlük, viszont tisztában volt az emberi esendőséggel. Nem állt bosszút haragosan és nem távolodott el tőlük. Ezért „… sokan hittek az ő nevében, mert látták a jeleket, amelyeket tett. (Jn 2,23). Egyetlen Urunk folyamatosan magas mércét állít ma is az emberek elé, de pontosan tudja azt is, hogy még ha a legjobbat hozzák is ki magukból, akkor sem lesznek tökéletesek. Tökéletes emberi kapcsolat, tökéletes munkahely vagy tökéletes gyülekezet sem létezik. Isten ezért adott útmutatást arra, hogyan kezeljük azokat az embereket, akik csalódást okoznak nekünk: „Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét” (Gal 6,2). Az a szeretet, ahogyan Jézus szeret, feltételek és nyomásgyakorlás nélküli. Persze könnyebb beszélni arról, hogyan bánjunk az idegesítő emberekkel, mint valóban megtenni. De Isten soha nem parancsol olyat, aminek teljesítéséhez ne adná meg kegyelmét, ezért miközben teljesíteni igyekszünk, egyre inkább hasonlóvá válunk Őhozzá.

Monda pedig az ő tanítványainak: Annakokáért mondom néktek, ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek; se a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Az élet több, hogynem az eledel, és a test, hogynem az öltözet. Kicsoda pedig az közületek, a ki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal is? ... Ti se kérdezzétek, mit egyetek vagy mit igyatok; és ne kételkedjetek. Mert mind ezeket a világi pogányok kérdezik; a ti Atyátok pedig tudja, hogy néktek szükségetek van ezekre. Csak keressétek az Isten országát, és ezek mind megadatnak néktek. (Lk 12,22-31)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy mindenem megvan, amire igazán szükségem van.

Ámen

Jézus pedig monda néki: Eredj el, a te hited megtartott téged. (Mk 10,52)

A biztatás, a bátorítás erővel ajándékozza meg azt, aki kapja. Mai Igénkben lendületet vesz a koldus, felugrik és Jézushoz megy. A remény feltámad benne, sietve indul Jézus felé. Ma is vannak reménytelennek tűnő helyzeteink, de remény nélkül nincs élet.  A vak Bartimeus rendelkezett reménnyel teli hittel. Eljött az a pillanat, amikor elhitte, amit nem lát, és az lett a jutalma, hogy meglátta, amit hitt.  Amikor odaért Jézushoz, Tőle ezt a kérdést hallotta: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?” „Mester, hogy újra lássak.” – jött a válasz. Bartimeus nem vakon született, ő látott már életében. Volt idő, amikor tudta, hogy ki és mi veszi őt körül, ám eljött az idő, amikor elveszítette szeme világát. Aki testi szemeivel jól lát, könnyen hiszi azt, hogy ez természetes, hogy ez mindig így lesz. Sőt, hogy milyen fontos a látásunk, azt egy közmondásunk is kifejezi: Úgy vigyáz rá, mint a szeme fényére. A Bibliából való ez a gondolat, Mózes énekében olvassuk Isten és népe kapcsolatáról: „óvta, mint a szeme fényét.” (5Móz 32,10). Végül Bartimeus is meggyógyul Jézusnak köszönhetően. Ha a szívünk ajtaja nyitva van Jézus Krisztus előtt, akkor az Egyetlen Urunkkal való találkozás bennünket is kigyógyít a kilátástalanságból. Kiemel a bűn mocsarából, a reménytelenséget felváltja az élő remény, és még a halállal szemben is örök életet kínál. Ezért nem mindegy, hogy valaki találkozik-e Jézussal vagy sem. Újra látott és követte Jézust az úton – zárul igeszakaszunk Bartimeusról. Mert ha valakit Krisztus Jézus meggyógyít, akkor hálából beáll az Őt követők seregébe és másokat is szeretne ott tudni. Az ilyen ember hitben másképpen lát mindent. Hálás a szíve és szolgálni akar. Tudja, hogy Ki gyógyította meg és ő maga is bizonyságtevő lesz. Mert az Istennel való találkozás új, az egyetlen helyes irányát mutatja meg életünknek. 

Tudjátok, hogy azok, a kik a pogányok között fejedelmeknek tartatnak, uralkodnak felettök, és az ő nagyjaik hatalmaskodnak rajtok. De nem így lesz közöttetek; hanem, a ki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok; És a ki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen: Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért. (Mk 10,42-45)

Uram, Krisztus Jézus!

Köszönöm Egyetlen Uram, hogy Téged követhetlek.

Ámen